Vissza a főoldalra

Mi a lepedék és mi a dentális plakk? A letapadó baktériumok és a fogágybetegségek összefüggése.

Ez a cikk egy 3 részes írás első része, amelyben annak járunk utána, hogy milyen összefüggés van a letapadó baktériumok és a fogágybetegségek kialakulása között, és hogy mit tehetünk ellene mi, illetve mit a fogorvos. Először ismerkedjünk meg a szájban lévő lerakódások fajtáival, kialakulásának módjával, és nézzük meg azt is, hogy miért vezetnek az itt megbúvó baktériumok a fogágybetegségekhez. Ehhez kapcsolódik a következő cikk arról, hogy Mi a depurálás és air abrasive technika, és miért van rá szükség?”, azaz megmutatjuk azt is, hogy mit tehetünk ellene.


A szájban lévő lerakódások (depositumok) általában a nem öntisztuló, szilárd felszíneken alakulnak ki.

Mi ennek az oka?

Szervezetünkben számos helyen a felszínek mikroorganizmusok nagy tömegével élnek kiegyensúlyozott állapotban. A hámfelszíneket öntisztuló felszíneknek tekinthetjük, hiszen a hámsejtek lelökődése megakadályozza, hogy a baktériumok tartósan megtapadhassanak rajtuk.
A szájüreg kemény képletei viszont (pl.: fogak, tömések, pótlások) állandó, nem megújuló felszínt képeznek, amely lehetővé teszi, hogy tartósan komplex baktériumtömegek tapadjanak meg rajta.

Ezek a baktériumok és bomlástermékei a felelősek a fogszuvasodás, a fogínygyulladás, a fogágybetegség, az implantátum körüli szövetek gyulladása vagy éppen a műfogsor lemeze alatt kifejlődő szájgyulladás kialakulásáért.
 
A szájban lévő lerakódásokat 5 csoportba sorolhatjuk:

1. Debris (ételmaradék)
2. Akvirált (szerzett) pellikula
3. Materia Alba (magyarra fordítva) fehér anyag, mely elnevezés a megjelenésből adódik
4. Dentális plakk (foglepedék)
5. Dentális calculus (fogkő)

Vegyük is sorra, mit jelentenek ezek a szakkifejezések!

Ételmaradék (debris)

Talán ez nem szorul mélyreható magyarázatra, de ennek is van orvosi definíciója: Fogakon, fogak között, esetleg lágyrészeken a szájban visszamaradt táplálék.

Mégis, akkor mi a különbség a plakk (lepedék) és az ételmaradék között?

A debris egy fizikai réteg (el nem távolított ételmaradék), melyet a nyál és a száj izomzatának mechanikus működése távolít el, tehát nem tapad szorosan a fogakhoz, vízzel öblítve könnyen eltávolítható. Ezzel szemben látni fogjuk, hogy a plakk nagyon is élő, és jól tapadó réteg!

Akvirált (szerzett) pellikula

Amint a száj kemény képleteit nyál éri, azonnal kialakul rajtuk egy vékony, egy-sejt vastagságú, filmszerű (monomolekuláris) réteg. Ez a réteg mucinból áll, mely nem más, mint a nyál glikoproteinje. Ez a réteg kialakulásakor átlátszó, később azonban az ételmaradék és a baktériumok elszínezhetik. Megjelenési formái a felszíni pellikula, mely egyenletes felszíneken tapad meg, abrazív (dörzshatású) anyaggal eltávolítható, illetve a felszín alatti pellikula, mely a fogak mélyedéseiben, repedéseiben ül meg, elszíneződése tartós, polírozással el nem távolítható, illetve jelenléte kedvez a baktériumok megtapadásának.

Materia Alba, azaz „Fehér anyag”

Laza, amorf szerkezetű bakteriális lepedék, ami a plakknál kevésbé tapad, vízsugárral könnyen eltávolítható, szabad szemmel is jól látható réteg.

Miből is áll ez a réteg?
•    baktériumok
•    nyálban található fehérjék
•    levált hámsejtek,
•    szétesett fehérvérsejtek

Dentális plakk (foglepedék)

Gyakran használt kifejezés, mégis sokan kérdezik tőlem, miből is áll a lepedék, más néven a plakk?

Szakmai megfogalmazásban a definíció a következő:

A fogakat és egyéb kemény szájüregi képletek (tömés, fogpótlás) felszínét borító, komplex szerkezetű bakteriális biofilmet dentális plakknak nevezzük.

Tehát az különbözteti meg az előzőektől, hogy egy komplex, meghatározott rendszerű baktériumkolónia, mely erősen tapad a felszínhez, amelyen kialakult.

Biztosan sokan hallottak már a vízvezeték-rendszerekben lerakódó baktériumrétegről. Nos, a helyzet itt is hasonló mechanizmusokon alapszik.
A baktériumok először megtapadnak a mucin alkotta pellikulában, majd egymáshoz kapcsolódnak, és a kötődésük is megerősödik.

Két fajtája elhelyezkedése alapján:

1. Supragingivalis plakk (íny feletti lepedék) Ez nyálból, sulcus váladékból (egy nem kóros váladékból, amit a fog tartószerkezete termel), és főleg baktériumok által előállított nagy molekulákból áll. Ezek teszik gélszerűvé a sejtközötti anyagot. Ez a szerkezet képes stabilizálni a pakkot és megvédeni a benne lévő baktériumokat. Színe sárgás-fehéres, szabad szemmel jól látható.

2. Subgingivalis plakk (íny alatti lepedék) Úgy alakul ki, hogy a supragingivalis plakk belenő a sulcusba (kis résecske a fog és az íny között), és a supragingivalis plakk hatására begyulladt íny megduzzad és beborítja a plakkot. A megváltozott, íny alatti környezet hatására a plakk átalakul, létrejön a jellemző subgingivalis plakkösszetétel és szerkezet. Színe barnás-fekete, általában a fogorvos egy kis levegő-fújással eltávolítja egymástól fognyak és az ínyt, és akkor szemmel láthatóvá válik.

Dentális calculus (fogkő)

Kísérletben kimutatták, hogy laboratóriumi körülmények között az állatok fogkőképződése nagyon minimális, míg természetes körülmények között az idősült plakk mineralizációja útján jön létre. Ez a gyakorlatban kér dolgot jelent: minél tovább van a plakk szájban, annál több ideje van az ásványi sóknak a nyálból kicsapódni a plakk felszínén. Magyarul, minél gyakrabban mosunk fogat, annál kisebb az esélye a fogkő kialakulásának. A másik tény, ami a kísérletből következik, hogy a fogkő kialakulása teljes mértékben az egyén szájhigiénéjétől függ, tehát a fogkefehasználat és fogköztisztító eszközök használatának gyakoriságától és technikájának minőségétől.
 
A következő cikkekben megnézzük, hogy mit tehetünk fogágy egészségének megőrzése érdekében? Ehhez kapcsolódóan bemutatjuk, hogy Mi a depurálás és air abrasive technika, és miért van rá szükség?”, és sorra vesszük azt is, hogy mit tehetünk ellene mi, illetve mit a fogorvos.

További kérdések esetén keressen az alábbi elérhetőségeken:

+36 20 516 3640 
dregressymolnar@gmail.com

Dr. Egressy-Molnár Viktória

 

Hivatkozások:
Dr. Gera István: Dentális plakk és calculus., Parodontológia. Budapest: Semmelweis Kiadó, 41-52. o. (2005). ISBN 963-9214-51-5